Ó sírni, sírni, sírni,
Mint nem sírt senki még
Az elsűlyedt boldogság után,
Mint nem sírt senki még
Legfelső pontján fájdalmának,
Ki tud? ki tud?
Ah, fájdalom -
Lángoló, mint az enyém, csapongó, s mély,
Nincsen több, nincs sehol!
S mért nem forr könyű szememben?
S mért hogy szívem nem reped meg
Vérözönnel keblemen?
Bényétől Pécelig, 1814. augusztus 16.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kölcsey Ferenc. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kölcsey Ferenc. Összes bejegyzés megjelenítése
2010. szeptember 17., péntek
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)