175. bejegyzés ezen a blogon.
Örömmel bejelentem tehát, hogy megcsináltam az új blogot... :D
Bár még gyanús, hogy ez is marad. Most egyiken sincs kedvem, ihletem átláthatatlan és bonyolult életemből kiragadva valamit megörökíteni... (Na, ez körülbelül olyan mondat volt, mint a mai versenyen a Radnótim utolsója... -.-)

Holnap délelőtt, ha nyitva van, irány a könyvtár, 3 OKTV-témához anyagot keresni, aztán amihez a legtöbb anyagot találom, azt kezdem el.
A gond csak az, hogy halvány lila gőzöm sincs, mégis hogyan fogjak hozzá a kereséshez... Nem hiszem, hogy túl sok könyv lenne Eufemizmus az orvosi szaknyelvben és a diáknyelvben címmel. De a Kortárs drámák dialógjai vagy éppen Az igekötők karrierje címre sem látok több esélyt. No mindegy. Elvileg holtversenyben 35. vagyok az országban, az első 30 kap pontot az OKTV-ért, tehát rá kéne gyúrni rendesen... Nem lesz egyszerű...

Aztán délután jön a nap legjobb fele... Kelebia, Elisabeth musical, és amit nem írok le... :) Majd másik blogon inkább. Talán.

Valami megváltozott tegnap, azt hiszem. Kívülre ez nem hiszem, hogy látszik. És talán nem is pont tegnap, hanem már egy ideje folyamatban volt. De most már végre kezdem átlátni. Már nem érzem annyira lehetetlennek a dolgokat. Ezért lett most blogdizájn-váltás. Rég volt már ilyen (szóval nem akadhatsz ki, Olindám, mostanában nem váltogattam:D), de most kellett. Új blog is lesz. Egyszercsak. Már a negyedik.......

a három blogot összevetve ez az 540. bejegyzésem... xD Vicces. :D

Nem tudom, mennyire meglepő, hogy új blog indításán gondolkodom... Csak azért, hogy ne ez legyen a hozzá tartozó mail-cím... De majd meglátjuk. Egyelőre maradok. :D

Paulo Coelho: A Zahir - csak néhány kiragadott gondolat

"Növekszünk, változunk, néha észreveszünk magunkban egy-egy hibát, amit ki kell javítani, nem mindig a legjobb megoldást választjuk, de a megpróbáltatások közepette tovább élünk, létezünk, és igyekszünk szilárdan állni, hogy méltóságot kölcsönözzünk, de nem a falaknak, s nem is a kapuknak és az ablakoknak, hanem annak a belső, üres térnek, ahol imádjuk mindazt, ami számunkra kedves és fontos." - 63. o.

"Mindent kitölt. Ő életem egyetlen értelme. Körülnézek, készülök az előadásra, és megértem, miért szálltam szembe a hóval, a dugóval, a jeges országúttal: hogy eszembe jusson, hogy mindennap újjá kell építenem magam, és hogy - életemben először - elfogadjam, hogy van egy lény, akit önmagamnál is jobban szeretek."
- 63. o.

Hogy miért blogolok?
"Egy napon talán eljut hozzá ez a könyv, de ha mégsem, én most már akkor is megbékéltem a lelkemmel. Már nem harcolok a sértett büszkeségemért, már nem keresem Esthert minden utcasarkon, bárban, moziban és étteremben, Marie-ban és az újságokban.
Ellenkezőleg, boldog vagyok, hogy létezik - mert megmutatta, hogy képes vagyok olyan szerelemre, amiről magam sem tudtam, és ez hálával tölt el.
Elfogadom a Zahirt, és hagyom, hogy elvezessen a szentségig vagy az őrületig."
- 64. o.

"Képzeletbeli világomban Esther még mindig a társam volt, és szerelme erőt adott, hogy tovább menjek, hogy kitágítsam a határaimat.
A valóságban viszont a rögeszmém volt. Leszívta minden energiámat, kiszorított mindent az agyamból, és kényszerített, hogy óriási erőfeszítések árán folytassam az életemet, a munkámat, és producerekkel találkozgassak meg interjúkat adjak.
Hogy lehetséges, hogy két év után sem tudom elfelejteni? Nem bírok már folyton rá gondolni, elemezgetni minden jelenetünket, megfontolni minden lehetőséget, próbálok menekülni előlre, hozzászokni a helyzethez, könyvet írni, jógázni, jótékonykodni, látogatóba járni a barátaimhoz, nőket elcsábítani, vacsorákra járni, moziba járni (...), színházba, balettra, focimeccsre járni. De bárhogy küzdök ellene, mindig a Zahir győz, minden csatát megnyer, mindig jelen van, mindig eszembe juttatja, hogy "milyen jó lenne, ha itt lenne velem." - 115. o.

"...éppen ebben áll a titok, hogy vannak történetek, amelyek félbeszakadtak. Ezek a történetek sokkal inkább jelen vannak, mint a többi, és amíg nem zárjuk le őket, addig nem tudunk továbblépni." - 198. o.

"Ezért olyan fontos, hogy bizonyos dolgokat hagyjunk elmenni. Elszakadni. Megszabadulni. Az embereknek meg kell érteniük, hogy senki sem játszik cinkelt lapokkal, egyszer nyerünk, másszor veszítünk. Ne várd, hogy visszakapj valamit, ne várd, hogy észrevegyék az erőfeszítéseidet, hogy felfedezzék a tehetségedet, hogy megértsék a szerelmedet. Minden egyes ciklust le kell zárni. Nem büszkeségből, nem azért, mert nem bírsz tovább harcolni, nem is gőgből, hanem egyszerűen azért, mert már nem része az életednek. Zárd be az ajtót, cserélj lemezt, takarítsd ki a házad, rázd ki a porrongyot. Felejtsd el azt, aki voltál, és legyél az, aki vagy." - 198. o.

"- Nem ezt mondtam: hitem szerint soha senki nem hibáztathatja a másikat, semmilyen körülmények között. Azt mondtam, hogy megvan rá a lehetősége, hogy válasszon: vagy nem szereti tovább magát, vagy ráveszi valahogy, hogy megkeresse." - 199. o.

Hát, üdv az internetes naplóvilágban ismét...
Ez most nincs rejtve, de nem is mondom el fűnek-fának... Aki ráakad, olvassa, aki nem, nem.
Igazából a blognak nincs célja. Nincs semmi különös mondanivalója. És többnyire nem másoknak szól - még akkor sem, ha úgy írom - inkább arra szolgál, hogy kiírjam magamból, ami bennem van. Ez tök jó érzés.
Bár írni nem tudok, de mindig nálam van legalább egy telefon, amibe bepötyöghetem az aktuális gondolataimat, ha éppen agyalok.
Nagyon gagyi, de ez vagyok én. (: