"Hihetetlenek az ilyen emberek, mint én... Mindig azt hiszik, hogy szeretik őket, mindig elvárják, hogy valami normális keretek között zajoljon, mindig arra vágynak, hogy boldogok legyenek, hogy megkapják azt, amire vágynak... Nevetséges, nem?... És szánalmasak, mert az élet nem ilyen. Az életben sohasem szeret téged valaki annyira, mint amennyire mondja. A nagybetűs Életben nincsen olyan, hogy valami normálisnak vélt keretek között zajlik, hacsak nem egy totálisan őrült elmebeteg véli őket elfogadhatónak. Sohasem leszel ezen a Földön boldog, mert mindig lesz olyan ember, aki azt megvonja tőled, akár tud róla, és szándékosan teszi, akár nem. És soha a büdös életben nem fogod megkapni azt, amire vágysz, hisz az nem úgy működik."

Tényleg nem...

"Az igazi szerelem sokban hasonlít a gyermekkorhoz: megvan benne ugyanaz a meggondolatlanság, oktalanság, pazarlás, kacagás és sírás."

aranyos... :)

"A vadász és a vad találkozik, és egymásba szeretnek. A természet törvényei szerint el kellene pusztítaniuk egymást - de a szerelemben nincs jó és rossz, nincs építés és pusztítás, csak mozdulatok vannak. És a szerelem megváltoztatja a természet törvényeit."

"Semmi sem vész el örökre; gondolj csak bele, az a parázs is képes újra lángra kapni, ami ma még csak egy korábbi tűz maradéka..."

"Folyton arra gondolok, hogy nem lenne szabad így éreznem irántad, ahogy érzek. Egyszerűen nem értem magam. Mintha egy vég nélküli labirintusban bolyonganék. Nem találom a kiutat. Nem igazodom el az érzéseimen… Menekülnék előled. Tudnod kell..., hogy nap mint nap megfogadom: soha többé! Mégis itt vagyok melletted. Mert Téged elküldhetlek, de hová menekülnék az emlékeink elől? Azok itt élnek a fejemben. És a bűntudatom elől? Vagy a hozzád fűződő érzéseim elől? Sehová! Ezek mind velem vannak. Bennem élnek. A szívemben, a gondolataimban, a zsigereimben, egész lényemben. Ha akarom, ha nem: velem vannak. Velem vagy. Az életem részévé váltál. Nem mondom, hogy a jobbik részévé, de ez nem sokat változtat már semmin. És tudod mi a legfélelmetesebb mindebben? Az, hogy rádöbbentem: még a hazugságot is szívesebben vállalom azért, hogy veled lehessek, mint az önbecsülésemet, de: Nélküled!"

...majom a ketrecben...

"te félsz valamitől
csak azt nem tudom, hogy miért???"

Talán tényleg igaza van. Ezen elgondolkodtam, nem is kicsit... Mégsem tudok semmit... Továbbra sem...
Talán tényleg csak kifogásokat kerestem, és egy igazi érvem sincs. Ráébredek lassan, hogy tényleg félek... És ez nevetséges.... Mégis így van. És nem tudom, nem tudom, miért...

"Döntened kell, mi a fontosabb: megnyisd vagy őrizd önmagad..."

"Fájdalom az, amikor tudod, hogy mit nem szabadna érezned, és mégsem tudsz ellene semmit sem tenni..."

Az óceánjáró zongorista legendája...

„ Az a város.... egyszerűen nem volt vége. Hol van a vége, megmutatod nekem a végét? A kikötőhídon még minden stimmelt, én is jó voltam, a kabátomban elegáns voltam, és éppen leszálltam, ahogy kell. Nem az volt a baj, nem a látvány riasztott vissza Max, hanem amit nem láttam... Megérted? Amit nem láttam... annak a nagy elnyúlt városnak mindene volt, csak vége nem... Nem volt vége, hiába néztem, nem láttam, hol a város vége... A világ vége... Ott a zongora, hmm? Elkezdődik, véget ér... nyolcvannyolc billentyűje van, mindenhol és mindenkinek.. nem lehet végtelen, te vagy végtelen... és a zene, amit a zongorán játszol, az végtelen. Nekem így jó, így tudok élni. Ha kiviszel a partra, akkor egy olyan zongorához ültetsz, aminek millió és millió billentyűje van. Végtelen, ez az igazság Max, végtelen. Nincsenek határai... végtelen számú billentyűn pedig soha nem leszek képes zongorázni... Ez nem az én hangszerem. Isten zongorája... Egek, hát láttad, láttad az utcákat?!! Csak az utcákból több ezer van!! Hogy lehet odalent élni? Hogy választhatsz egyet? Egy nőt? Egy házat? Egy, egydarab földet, ami a tiéd, egy tájat, amit szeretsz. Egy halálnemet? Rád nehezedik a világ, és még azt se tudod, hol lehet a vége? Hát soha nem féltél, hogy összeroppant ez a határtalanság? Szörnyű így élni.... Ezen a hajón születtem... Túlmegy rajtam a világ, de egy úton csak kétezren... Láttam, ahogy itt éltek. Itt éltek az emberek a hajóorr és a tat között... Boldogan játszhattam egy zongorán, ami nem volt végtelen. Ez volt az én életem. Hahhh, a föld, a szárazföld túl nagy hajó. A föld túl szép asszony. Túl hosszú utazás, túl erős parfüm. Egy darab, amit nem tudok eljátszani. Nem szállok le a hajóról, legalább végem lesz valahogy. Úgysem hiányzom senkinek. Kivéve téged, Max... Te tudod egyedül, hogy itt vagyok, mások el sem hiszik. Ideje megszoknod. Bocsáss meg barátom, de én nem szállok le..."

,,Bárcsak elég bátor lennék ahhoz, hogy elsétáljak és elfelejtsek mindent, ami a miénk volt, de nem merek elmenni, mert tudom, hogy nem jönnél utánam, és ez fájna a legjobban."

Te elmentél... Ha nem is elsőre, ha folyton vissza-visszanézve, de végül csak elmentél és otthagytál az emlékekkel... Én még csak most kezdek távolodni Tőled... És borzasztó nehéz... Nem tudom, mit higgyek, Neked miért volt olyan könnyű... Bár ez nem is lényeges. Már nem számítasz. Ami most vagy, az semmiképpen... Én sem számítok a szemedben... Azért ez baromira tud fájni... De már nem. Nem érdekel. Tényleg nem. Őszintén tudtam tegnap nevetni úgy, hogy közben egyszer-egyszer összetalálkozott a tekintetünk. A zene oltalma alatt nem számított, hogy ki vagy... Jól éreztem magam. És cseppet sem bánom, hogy nem beszéltünk két szót sem.

Ennyi volt parányi kis monológom mára... Ennyit a tegnapról, ennyit az eddigi 4 hónapról, ugyanis igen, napra pontosan négy hónapja kísértél ki a buszmegállóba és mentél tovább... Minden értelemben... Akkor a múltaddá tettél... Most már én is Téged...

,,Tudod, volt egyszer valamim. Azt hiszem, egy kincsem. De nem voltam képes felnőni hozzá, értékelni, vigyázni rá.
Vannak olyan dolgok, amiknek a hiányát csak akkor fogod fel, amikor már elveszítetted, vannak közülük, amiket vissza akarnál kapni, vannak amelyekről már lemondtál régen. Van hogy egy embert veszítesz el, azt hiszed újra megtaláltad, rádöbbensz hogy mégsem, csalódsz, sírsz , nevetsz. Nem tudod mit csinálj. Újból megleled. Másmilyen. Te is másképpen nézel rá, ő is rád. Ez így van rendjén. Az emberek változnak, hibáznak, tévednek, de ha tanulnak belőle, megérte.
Olyankor vagy igazán felnőtt, amikor feledni tudod a sérelmeket, és inkább őszintén mosolyogsz a másikra. Ami megtörtént, az a múlt. Ha emészted magad, előbb-utóbb beleőrülsz. Nézz előre...és főleg oldalra! Nézd csak kik állnak melletted! Nem most. Most akárki. De amikor bajban vagy, akkor nyisd ki a szemed. Ne félj segítségért kiáltani, vagy csak suttogni, ha már nincs erőd. Akinek számítasz, az meghallja majd.
Csend van és sötét.
Most csak mi vagyunk itt.
Te és Én.
Mondd el, mi bánt. Én nem nevetlek ki. Hunyd le a szemed.
Mit látsz? Én fényt.
Most jobban érzem a kezed melegét, a szíved is szaporább.
Kire gondolsz?
Elhűltél, a kezed is megremegett.
Félsz talán, hogy bárki beléd lát, megtudja szíved féltett titkát?
Ne félj! Én nem mondom el senkinek.
Most már remélem érted, hogy miről is beszélek..."

"-Szeretsz?
-Nem tudom.
-Miért nem?
-Nem vagyok biztos.
-Kételyek?
-Azok.
-Akkor mit érzel?
-Ez bonyolult. Néha hiányzol, nem bírom, ha nem vagy velem. Szükségem van a jelenlétedre, még ha nem is nézek rád. Néha ellöklek, mert félek. Megijedek tőled, pedig nem bántasz. Néha futnék veled akármeddig, akárhova... csak hogy együtt lehessünk. Néha úgy érzem, nem jó, ha itt vagy, vagy nézel, mert elvársz dolgokat. Lehet, hogy nem tudom megtenni. A szívem megszakad, ha mással látlak, de nem szólok egyetlen szót sem. Csak elsétálok... Néha utálom, ahogy kinézel. De ezt se mondom soha. A lényed kárpótol mindenért. Nem tudok soha haragudni rád úgy igazán. Pedig lehet, olyat tettél, amiért másnak már nem jutna bocsánatomból. Néha ha rád gondolok, sírok, néha nevetek, néha ordítok, aztán megint ott a mosoly az arcomon. Lehetne egyszerű, de nem... ez bonyolult.
-Akkor szeretsz?
-Azt hiszem..."

,,Gyűlölöm a szavaidat, a hajadat, s amit érzel,
Gyűlölöm, ahogy vezetsz, azt is, ahogy nézel,
Gyűlölöm cipőd, s ha átjár tekinteted tőre,
Gyűlöletem oly heves, hogy rímet hányok tőle.
Gyűlölöm, gyűlölöm, ha hazudsz, és azt is gyűlölöm, ha nem,
Ha miattad nevetek, vagy ha könnyes lesz a szemem.
Gyűlölöm, ha nem hívsz fel, ha nem nézel felém,
S gyűlölöm, hogy nem gyűlöllek cseppet sem,
Szemernyit sem, nem gyűlöllek én."

"Love was when I loved you,
One true time I hold you" ...

"Nem akarom, de rád gondolok; menekülnék, de nem tudok. Nyugalom kéne, béke, csend... de itt visszhangzol idebent."

Találok néha idézeteket, amik egyszerűen megfognak, és átérzem őket. Ez szerencsére nem azt jelenti, hogy én is olyan szomorúnak és bánatosnak érzem magam, mint a hangulata. Legalábbis nem mindig...

Lényeg a lényeg, most jó.

De attól még átérzem. Borzasztóan átérzem...

"Addig vagy boldog, amíg van, aki szeret, aki a bajban megfogja a kezed és hogy milyen fontos is volt neked, csak akkor tudod, ha nincs már veled."

...mert nagyon igaz. Hogy mit jelent a boldogság maga, az benne van. Csak ki kell hámoznod a szavak mögül és elgondolkodnod rajta. Neked mit jelent a boldogság. És mitől lesz őszinte, szívből jövő mosoly az arcodon... Ugye érted.

Paulo Coelho: A portobellói boszorkány - kiragadott gondolatok...

,,De ha jól meggondolom, azt hiszem, senki nem kerülheti el, hogy tanúja legyen annak, ahogy a számára legfontosabb dolgok egyik pillanatról a másikra eltűnnek az életéből. És itt most nemcsak emberekre gondolok, hanem az eszményeinkre és az álmainkra is: talán bírjuk egy napig, egy hétig, vagy akár néhány évig is, de végül mégis elveszítjük a harcot, mert eleve vesztésre vagyunk ítélve. A testünk tovább él, de a lelkünk előbb vagy utóbb mindenképpen elszenvedi a halálos döfést. Tökéletes bűntény: soha nem tudjuk kideríteni, ki ölte meg az örömünket, hol vannak a bűnösök, és miféle okok vezérelték őket.
De ezek a bűnösök, akik nem fedik fel a kilétüket, vajon tudatában vannak-e egyáltalán a tettük súlyának? Szerintem nem, mert ők is a saját maguk által teremtett valóság foglyai - legyenek bár depressziósak vagy arrogánsak, kisemberek vagy nagyhatalmúak." - 12. o.

,,Már jövök visszafelé. Jobban mondva: az egyik felem elindult visszafelé ebbe a világba, ahol csak annak van értelme, amit látunk, megérintünk, és meg tudunk magyarázni. (...) Ez az a világ, ahol le kell élnem életem hátralevő részét. Megnősülök, gyerekeket nemzek, és egész álló nap azt fogom kérdezni magamtól: hogy lehettem ilyen vak, hogy lehettem ilyen naiv?
De azt is tudom, hogy éjjelente lelkem másik fele céltalanul kóborol majd (...) A lelkem Athena lelkével táncol majd, álmomban együtt leszek vele, aztán verejtékben úszva ébredek, kimegyek a konyhába egy pohár vízért (...) De muszáj újra beilleszkednem ebbe a világba, mert különben megőrülök." - 13. o.

,,A zene az örökkévalóság idejében jár, mint az élet a regényekben, míg szól. De alighogy elhallgat, a botrány érzése fogja el az embert, mintha leöntötték volna hideg vízzel, vagy öltözetlenül lepték volna meg."
Borisz Leonyidovics Paszternak

uhh, ezt most találtam. Elég jó.

"Nekem pepsi, neki coca. Nekem cipő, neki csuka. Neki, ha felszed, nekem ha lead. Nekem a gyros, neki a kebab. Neki jéggel, nekem jéger. Neki tonic, nekem nem kell. Neki, ha józan, nekem ha részeg. Neki ha lassan, nekem ha szétszed. Nekem a haja, neki a szemem, neki ha rám ül, nekem ha fekszem. Neki herba, nekem csalán, nekem biztos, neki talán. Neki, ha kemény, nekem ha puha, nekem ő mindig, neki én soha."

csak egy aprócska megjegyzés...

"Ha szeretsz valakit, tiszta szívből, akkor sohasem felejted el. Nem számít, mi történt, mennyi idő telt el, szeretni fogod. Úgy érzed, túlléptél, hogy többé már nincs rá szükséged, a szívedben mégis úgy őrzöd az emlékét. S egyszer, ha szembejön veled, rád mosolyog s életedről kérdez, csak annyit tudnál felelni: hiányos... Mert este, mikor lefekszel, peregnek az emlékek és a könnycseppek. Mindig is szeretni fogod, történjen bármi..."

"Nagyobbat nem is tévedhettem volna. Azt hittem, elég lesz mosolyognom meg bólogatnom, úgy csinálnom, mintha minden rendben lenne. Volt egy tervem. Meg akartam változni, új életet kezdeni, a múlt nélkül, a fájdalom nélkül, valaki igazival. De ez nem olyan könnyű. A rossz dolgok veled maradnak. Követnek. Nem tudsz megszökni előlük, bármennyire is szeretnél. Csak azt teheted, hogy felkészülsz a jóra, hogy amikor az megtalál, megragadod, mert szükséged van rá. Szükségem van rá."