175. bejegyzés ezen a blogon.
Örömmel bejelentem tehát, hogy megcsináltam az új blogot... :D
Bár még gyanús, hogy ez is marad. Most egyiken sincs kedvem, ihletem átláthatatlan és bonyolult életemből kiragadva valamit megörökíteni... (Na, ez körülbelül olyan mondat volt, mint a mai versenyen a Radnótim utolsója... -.-)

Holnap délelőtt, ha nyitva van, irány a könyvtár, 3 OKTV-témához anyagot keresni, aztán amihez a legtöbb anyagot találom, azt kezdem el.
A gond csak az, hogy halvány lila gőzöm sincs, mégis hogyan fogjak hozzá a kereséshez... Nem hiszem, hogy túl sok könyv lenne Eufemizmus az orvosi szaknyelvben és a diáknyelvben címmel. De a Kortárs drámák dialógjai vagy éppen Az igekötők karrierje címre sem látok több esélyt. No mindegy. Elvileg holtversenyben 35. vagyok az országban, az első 30 kap pontot az OKTV-ért, tehát rá kéne gyúrni rendesen... Nem lesz egyszerű...

Aztán délután jön a nap legjobb fele... Kelebia, Elisabeth musical, és amit nem írok le... :) Majd másik blogon inkább. Talán.

"Hihetetlenek az ilyen emberek, mint én... Mindig azt hiszik, hogy szeretik őket, mindig elvárják, hogy valami normális keretek között zajoljon, mindig arra vágynak, hogy boldogok legyenek, hogy megkapják azt, amire vágynak... Nevetséges, nem?... És szánalmasak, mert az élet nem ilyen. Az életben sohasem szeret téged valaki annyira, mint amennyire mondja. A nagybetűs Életben nincsen olyan, hogy valami normálisnak vélt keretek között zajlik, hacsak nem egy totálisan őrült elmebeteg véli őket elfogadhatónak. Sohasem leszel ezen a Földön boldog, mert mindig lesz olyan ember, aki azt megvonja tőled, akár tud róla, és szándékosan teszi, akár nem. És soha a büdös életben nem fogod megkapni azt, amire vágysz, hisz az nem úgy működik."

Tényleg nem...

"Az igazi szerelem sokban hasonlít a gyermekkorhoz: megvan benne ugyanaz a meggondolatlanság, oktalanság, pazarlás, kacagás és sírás."

aranyos... :)

Amikor ilyen kottákat küldenek nekem... Amit az illető nő a diplomahangversenyén játszott... És megkapom a kottát úgy, hogy előtte egy órával közölték, hogy legalább két hétig nem zongorázhatok... Szeretnék még ideírni sok mindent, de áh... Nem megy. Elmegyek tanulni. Bár írni sem ajánlatos... Nem mintha ez a része meghatna.
Nem játszani két hétig minimum... Már most se bírtam ki...

Nézem az illedelmes, mögöttes tartalomtól és érzelemtől mentes szavakat, és el-elmélázok... Hogy egy éve milyen teli szívvel ejtettem ki szavakat, milyen tiszta és összeforrt lélekkel... Már sosem lesz egy darab, túl sok a repedés. De nem ez a lényeg. Tudod, mit gondolok? Hogy olyan emberekkel vállalsz közösséget, akik csak futólag, látásból, a nevedet ismeri. Ez még nem is lenne gond, persze, oké, normál. De tudod, majd' egy évig megosztod valakivel nem csak a terveid, vágyaid, mindennapi dolgaid, az ágyadat, de az életed és egész lényedet - aztán pedig még azt is letagadod, hogy ismered. Ez az, ami nem frankó, látod. Mindig a legutolsó döfést fájlalja az ember a leginkább. Az az utolsó rúgás, a legutolsó fordítás a késsel a már amúgy is régen halálos sebet kapott szívben... Nem semmi azért. Miközben ott van az előtte lévő ember is, akiről már én is ódákat tudnék zengeni...

Minek adjuk oda az egész lényünket valakinek, minek tárjuk fel legsebezhetőbb pontunkat, miért tartjuk céltáblának legbelsőbb érzéseinket, amikor ennyit kapunk később. Nem csak addig kell valakit megbecsülni, ameddig megosztod vele az ágyad. Csak én látom annyira naivan a világot, hogy úgy érzem, akkor is ember valaki, hogyha elválnak az útjai tőle? Nem értem. Biztos bennem van a hiba.
Meg tudtam bocsátani annak az embernek is, akinél jobban még senki nem bántott és alázott meg. Sőt, még szóba is állunk, és olyan haverféleségem. És nem érzem gáznak. Mert a múlt egy dolog. Mindenki hibázik, van, amit sohasem felejtünk, de emberek vagyunk. Akkor is ember, ha velem időnként egy szemétláda volt.

És te még ezt sem mondhatod. Talán épp az volt a gond eddig, hogy midnig odaadtam magamat teljes valómban annak, akit szerettem.

Én máshogy élni nem tudok.


Boldog születésnapot...

"A vadász és a vad találkozik, és egymásba szeretnek. A természet törvényei szerint el kellene pusztítaniuk egymást - de a szerelemben nincs jó és rossz, nincs építés és pusztítás, csak mozdulatok vannak. És a szerelem megváltoztatja a természet törvényeit."

"Semmi sem vész el örökre; gondolj csak bele, az a parázs is képes újra lángra kapni, ami ma még csak egy korábbi tűz maradéka..."

Valami megváltozott tegnap, azt hiszem. Kívülre ez nem hiszem, hogy látszik. És talán nem is pont tegnap, hanem már egy ideje folyamatban volt. De most már végre kezdem átlátni. Már nem érzem annyira lehetetlennek a dolgokat. Ezért lett most blogdizájn-váltás. Rég volt már ilyen (szóval nem akadhatsz ki, Olindám, mostanában nem váltogattam:D), de most kellett. Új blog is lesz. Egyszercsak. Már a negyedik.......

Megváltoztam. Nem vagyok már annyira gyerek, nem vagyok már annyira naiv. És pontosan tudom, mi zajlik itt belül. Olyan vagyok, mint Rousseau, elemzem önmagamat... Talán ebben különböznek a mostani dolgaim minden eddigitől. Alapvető változás az egész lényemben. Mindenki, aki csak egy kicsit is hatással volt rám, hozzáadott valamit ahhoz a Nehéz Nikolettához, aki most vagyok. És voltak, akik nem is kicsit voltak hatással. Ezért változtam meg nyáron teljesen. Most már talán eljutok oda a felnövésnek csúfolt emberré válási folyamatban, hogy kezdek valaki lenni. Nem egy bárhogyan alakítható, formálható, rugalmas anyag, hanem egy kész dolog.
Szóval pontosan tudom, minek milyen jelentősége van... És tényleg félek, ahogyan arra Tomi rávilágított...
Na, de erről most ennyit.


Egyébként megtaláltam a következő számot, amit meg kellene tanulni...
Gyönyörű képi világ, csodaszép zene és bájos szöveg... Egyben van. :)


Golden leaves looked brown to me.
The world had less color without you
Shapes in the sky looked plain to my eyes.
The world had less color without you
I... know... plenty of people with eyes... closed
they don't see you like I do
Darling I do

Notes on the keys meant nothing to me.
The world didn't sing without you
Birds in the trees fell silent for me.
The world didn't sing without you.
Without you...
I... know... plenty of people with eyes... closed
they don't see you like I do
Darling I do
Darling I do see you

I... know.. Plenty of people with eyes.. closed..
They don't see you like
I.. know.. Plenty of people with eyes.. closed..
They don't see you like
I.. know.. plenty of people with eyes.. closed..
They don't see you like I do.
Darling I do
Darling I do
Darling I do
I do
Darling I do
Darling I do see you.

Tele a szívem valami furcsa érzéssel, amit nem szeretnék definiálni.
Jólesőn borzong a lelkem és kacarászik mellkasom mélyén a szívem...
Hát ennyi. :)

Hát ennyi volt, látod. Már nem bírtam. Kiakadtam neked. Ne haragudj. Nem bírtam már tovább, és már nem... Fogalmam sincs, mi lesz. És mióta itthon vagyok, negyedszerre bőgök, asszem aludni is kéne, mert ez a fejgörcs se sokat segít a dolgokon... Nem tudok most gondolkozni. Nem is akarok. Elég ebből. Elég...

"Folyton arra gondolok, hogy nem lenne szabad így éreznem irántad, ahogy érzek. Egyszerűen nem értem magam. Mintha egy vég nélküli labirintusban bolyonganék. Nem találom a kiutat. Nem igazodom el az érzéseimen… Menekülnék előled. Tudnod kell..., hogy nap mint nap megfogadom: soha többé! Mégis itt vagyok melletted. Mert Téged elküldhetlek, de hová menekülnék az emlékeink elől? Azok itt élnek a fejemben. És a bűntudatom elől? Vagy a hozzád fűződő érzéseim elől? Sehová! Ezek mind velem vannak. Bennem élnek. A szívemben, a gondolataimban, a zsigereimben, egész lényemben. Ha akarom, ha nem: velem vannak. Velem vagy. Az életem részévé váltál. Nem mondom, hogy a jobbik részévé, de ez nem sokat változtat már semmin. És tudod mi a legfélelmetesebb mindebben? Az, hogy rádöbbentem: még a hazugságot is szívesebben vállalom azért, hogy veled lehessek, mint az önbecsülésemet, de: Nélküled!"