Annyira nincs rendben ez az egész világ, hogy csak élek és álmodom az életet. Idealizálom a világom, elképzelem, hogy jó lehet, hogy jó lesz... És közben tudom, hogy csak egy kép. Egy buta, ostoba kis álomkép. Annyira vágyom rá, hogy valaki meghallgasson, hogy csak rám figyeljen, hogy átöleljen, hogy megkérdezze, mi a baj... Hogy komolyan vegyen, nem túlzottan, éppen csak annyira, amennyire kell... Vágyom rá, hogy megértsen és elfogadjon - legalább egy ember. Csak egy legyen, aki nem tűnik el, mikor szükségem lenne rá, aki nem támad hátba, mikor amúgy is védtelen vagyok, aki nem önt le jéghideg vízzel, mikor előtte állok csupaszon, aki nem sebez meg, mikor már egyébként is alig élek, aki nem rúg belém, mikor az utolsó hörgés hagyja el a számat...

És képzelgek... és a képzeletemben élek. A képzeletemben szeretek és szeretnek... A képzeletemben ez még megtörténhet...

Nem szeretem az ébredést... Túl hideg a föld ahhoz, hogy két lábbal álljak rajta... de már letört a szárnyam...

Paulo Coelho: A portobellói boszorkány - kiragadott gondolatok...

,,De ha jól meggondolom, azt hiszem, senki nem kerülheti el, hogy tanúja legyen annak, ahogy a számára legfontosabb dolgok egyik pillanatról a másikra eltűnnek az életéből. És itt most nemcsak emberekre gondolok, hanem az eszményeinkre és az álmainkra is: talán bírjuk egy napig, egy hétig, vagy akár néhány évig is, de végül mégis elveszítjük a harcot, mert eleve vesztésre vagyunk ítélve. A testünk tovább él, de a lelkünk előbb vagy utóbb mindenképpen elszenvedi a halálos döfést. Tökéletes bűntény: soha nem tudjuk kideríteni, ki ölte meg az örömünket, hol vannak a bűnösök, és miféle okok vezérelték őket.
De ezek a bűnösök, akik nem fedik fel a kilétüket, vajon tudatában vannak-e egyáltalán a tettük súlyának? Szerintem nem, mert ők is a saját maguk által teremtett valóság foglyai - legyenek bár depressziósak vagy arrogánsak, kisemberek vagy nagyhatalmúak." - 12. o.

,,Már jövök visszafelé. Jobban mondva: az egyik felem elindult visszafelé ebbe a világba, ahol csak annak van értelme, amit látunk, megérintünk, és meg tudunk magyarázni. (...) Ez az a világ, ahol le kell élnem életem hátralevő részét. Megnősülök, gyerekeket nemzek, és egész álló nap azt fogom kérdezni magamtól: hogy lehettem ilyen vak, hogy lehettem ilyen naiv?
De azt is tudom, hogy éjjelente lelkem másik fele céltalanul kóborol majd (...) A lelkem Athena lelkével táncol majd, álmomban együtt leszek vele, aztán verejtékben úszva ébredek, kimegyek a konyhába egy pohár vízért (...) De muszáj újra beilleszkednem ebbe a világba, mert különben megőrülök." - 13. o.

Amikor először szakítottunk, elfelejtettem odaadni Neked egy pólót. Mikor utoljára aludtam Nálad, abban jöttem haza. Anyuék persze be is szóltak rá... Akkor dobtad utánam a pénztárcámat a harmadikról, én meg nevettem:) Azóta nem volt rajtam ez a póló. Sokáig a párnám alatt volt, ágycserénél vettem csak kis és raktam bele egy dobozba néhány más hülyeség, emlék és a naplóm társaságában. Most előkapartam, és felvettem. Nem tudom, sírjak-e vagy nevessek a saját butaságomon, hogy csak a kezembe veszem, de már érzem az ölelésed. Na mindegy. Ez az utolsó, hogy ilyeneket megengedek magamnak. Holnap 13-a... Ezt a napot sem fogom többet emlegetni. Száműzlek végre az életemből. Talán most már sikerülni fog. Vannak körülöttem olyan emberek most, akik alapjaiban változtatják meg a világom, és akikkel csak beszélgetnem kell, máris jobban érzem magam. És ott az unokaöcsém. Még alig két hetes, de már most megdobogtatott sok-sok női szívet - köztük az enyémet is. :) Szóval, menni fog Nélküled. Szép nem lesz, boldog sem. Piszok nehéz lesz és gyakran borongós. De ez van. Nem akarok egy akármilyen gyenge kis senki nő lenni. Ennyi elég volt a hisztiből, ennyi elég volt az önsajnálatból. Holnap még szabad - utána vége. Legfeljebb blogon. De itt is megpróbálom száműzni.

Hálás vagyok Neked.

Úgy érzem magam néha, mint Coelho Esthere... Várok valakire, akit szeretek, hogy majd rámtalál. Csak vannak alapvető különbségek. Áthidalhatatlanok.
Szóval aztán mindig felébredek a saját magam álmodta tündérmeséből, és rájövök, hogy nem, nem vagyok Esther. Nincs kire várnom, mert nincs, aki rájöjjön, hogy mégis szeret, és megkeressen és rám találjon. Tudom,igen, tényleg tudom, hogy nincsen. Csak a lelkemnek nem szólt erről senki sem...

,,Hová tűnt az álom nappalaimból?
Éjjel álmodom még - de éjjel minden csempész álmodik.
Az a másik álom, a nappali, mely végigkísért utcán és szalonon, műhelyen és tömegen, az igazi, az a derengő és eszmélő álom, az autóbuszon, jegyváltás közben vagy a fák alatt, egy kerti úton, az a szédülés, mikor átmentem egyik szobából a másikba, az a cél, tárgy és kép nélkül való eszmélés, hogy élek, két semmi között, ez a makacs álom az életről: hová tűnt?"

M'ért kell, hogy fájjon?!

Sose szoktam tv-t nézni. Most is csak ismerős miatt, aki énekel. És basszus. Felhangzik pár akkord, és én elkezdek sírni és remegni. Felugrok és ráz a hideg...
Te linkelted ezt a zenét. És mennyit sírtam rá. Mikor először hallgattam, akkor éreztem meg,hogy barátnőd lesz. És néhány nap múlva jött a bizonyosság... Nem akarom... Nem akarok emlékezni mindig, mindig... Francba az egésszel. Csak kikapcsolódni szeretnék, zenét hallgatni, új zenészeket hallgatni, nem emlékezni... Francba! ...

Dübörög a fejemben a vér, vérnyomásom az egekben és szédülök... juhhé.

Megint. Tegnap is, ma is... Nem akarom. Miért?!
Utálom. Utálok Veled álmodni...

Tegnap olyan voltál, mint a valóságban is - hideg és közönyös velem szemben.
Ma viszont... Basszus. Sokkal rosszabb jót álmodni. Mikor a tudatalattim még álmomban sem hagy békén...
Hiányzol. Nagyon. A szerelmed nélkül élni még könnyebben tudnék, mint a barátságod nélkül. Basszus, és még egy rohadt magyarázatot sem érdemlek?!?! Marhára köszönöm.


Nem álmodni utálok. Sokkal inkább - ébredni...

Megint új bejegyzés kerül a fejléc alá... Mert ezt találtam és mert gyönyörű...

,,Én nem szeretem az álmokat. Becsapnak, elhitetik velem azt mi nincs.Az álmaimban minden lehetséges, minden valóra válik. De sajnos túl élethűen. Néha elhiszem, hogy az a való, és a szívem, érzem... boldog,egy pillanat alatt megváltozik minden. S már már az álombeli önmagam lesz ha csak pár órára is a valós énem. S mikor már minden sikerülne,eltűnt az összes fájdalom a szívemből, s tervezném a jövőt, hirtelen tör rám az ébredés. Szemem könnyes lesz, a torkom össze szorul a fájdalomtól. Minden ami szép volt, s jó, meg sem történt. Csupán egy képvolt, egy elképzelt világ. Pedig olyan valósnak tűnt, oly tisztán éreztem az élet szépségét... Én inkább nem álmodok többé. Mert fáj az ébredés."

´Én nem szeretem az álmokat. Becsapnak, elhitetik velem azt mi nincs.Az álmaimban minden lehetséges, minden valóra válik. De sajnos túl élethűen. Néha elhiszem, hogy az a való, és a szívem, érzem... boldog,egy pillanat alatt megváltozik minden. S már már az álombeli önmagam lesz ha csak pár órára is a valós énem. S mikor már minden sikerülne,eltűnt az összes fájdalom a szívemből, s tervezném a jövőt, hirtelen tör rám az ébredés. Szemem könnyes lesz, a torkom össze szorul a fájdalomtól. Minden ami szép volt, s jó, meg sem történt. Csupán egy képvolt, egy elképzelt világ. Pedig olyan valósnak tűnt, oly tisztán éreztem az élet szépségét... Én inkább nem álmodok többé. Mert fáj az ébredés. ´