Amikor először szakítottunk, elfelejtettem odaadni Neked egy pólót. Mikor utoljára aludtam Nálad, abban jöttem haza. Anyuék persze be is szóltak rá... Akkor dobtad utánam a pénztárcámat a harmadikról, én meg nevettem:) Azóta nem volt rajtam ez a póló. Sokáig a párnám alatt volt, ágycserénél vettem csak kis és raktam bele egy dobozba néhány más hülyeség, emlék és a naplóm társaságában. Most előkapartam, és felvettem. Nem tudom, sírjak-e vagy nevessek a saját butaságomon, hogy csak a kezembe veszem, de már érzem az ölelésed. Na mindegy. Ez az utolsó, hogy ilyeneket megengedek magamnak. Holnap 13-a... Ezt a napot sem fogom többet emlegetni. Száműzlek végre az életemből. Talán most már sikerülni fog. Vannak körülöttem olyan emberek most, akik alapjaiban változtatják meg a világom, és akikkel csak beszélgetnem kell, máris jobban érzem magam. És ott az unokaöcsém. Még alig két hetes, de már most megdobogtatott sok-sok női szívet - köztük az enyémet is. :) Szóval, menni fog Nélküled. Szép nem lesz, boldog sem. Piszok nehéz lesz és gyakran borongós. De ez van. Nem akarok egy akármilyen gyenge kis senki nő lenni. Ennyi elég volt a hisztiből, ennyi elég volt az önsajnálatból. Holnap még szabad - utána vége. Legfeljebb blogon. De itt is megpróbálom száműzni.

Hálás vagyok Neked.