Forróak és égnek az ujjaim, és úgy fáj az alkarom, hogy felemelni is nehezemre esik... Lelkem pedig tele Rachmanyinov összes indulatával... Ezt hoztad ki belőlem, édesapám, ezt... Igazából baromi sok kellett hozzá. De sikerült. Gratulálok. Soha még ennyire jól nem ment ez a darab, csak már fizikailag nem bírom...
Tudod, ki kellene nyitnod a szemedet, és nem folyton baszogatni... Mert ott van a kicsi fiad, milyen aranyos, milyen ügyes, büszkélkedsz vele... Csak észrevehetnéd, hogy van egy lányod is, aki őrülten szomjazza a dicséretedet... Vagy nem. Nem kell,hogy megdicsérj. Egyébként sem szeretem, ha dicsérnek, egyszerűen zavarba hoz. Csak legszívesebben könyörögnék neked, hogy kérlek ne bánts folyton... Élvezted, hogy nem szóltam vissza? Tudod, belefáradtam. Belefáradtam már abba, hogy folyton adjam alád a lovat. Enélkül is találsz rajtam mindig valamit, amibe beleköthetsz. Pedig rohadtul igyekszem, hogy legalább egy kibaszott jó szót kapjak...
Ennyi volt. Nem hisztizem tovább. Neked szólt mindkét darab, amit eljátszottam... Az elsőben a csendes könyörgés. A másodikban pedig a mérhetetlen düh és csalódottság... El tudod képzelni, mennyire fáj?!

Nem tudom, nem érdekel, képtelen vagyok foglalkozni vele... és ez mennyi mindenre igaz most...Igaz a sulira, képtelen vagyok koncentrálni a tanulásra, igaz a családra, egyszerűen néha már nem érdekelnek a basztatások és a hatalmi harcok...és igaz ez a magánéletre is, amit nem, nem tudok felfogni, nem tudok átlátni és képtelen vagyok foglalkozni vele... Nem tudom, mit akarok tőled és mit várok el magamtól. A józan paraszti ész vagy az érzések. Jó kérdés. Előbbi felé hajlok. Sajnos... de nem, fogalmam sincsen, minden egy nagy kérdőjel bennem...
Ennyi voltam mostanra, most pedig vissza törihez, amire egyszerűen nem tudok odafigyelni, mellette német és latin... elég.

egy kis hiszti...

Egy hatalmas töltött kifli és egy nagy bögre forró tea után lassacskán folytatom a tanulást... Félek ettől a holnapi nyelvtan OKTV-től... Bár csak ketten vesszük tényleg komolyan, de nekem ez fontos, ez számít... még ha most a fenébe kívánom is az egészet, még ha a tanárral kibékíthetetlenül összekaptam, még ha nem is akarok később kezdeni a nyelvtannal magával semmit... De ezt szeretem. És tudom, hogy jó vagyok benne. Csak azt is tudom, hogy ez kevés. Ezen felül még baromi sok szorgalom és odaadás kellene. És nem utolsó pillanatban hozzáfogni, mintha nem ez lebegne a szemem előtt hetek óta... De most se megy. Egyszerűen nem tudok koncentrálni. 11-ig csinálom, aztán lefekszem aludni, és így jártam... Annyira buta vagyok...