Amikor ilyen kottákat küldenek nekem... Amit az illető nő a diplomahangversenyén játszott... És megkapom a kottát úgy, hogy előtte egy órával közölték, hogy legalább két hétig nem zongorázhatok... Szeretnék még ideírni sok mindent, de áh... Nem megy. Elmegyek tanulni. Bár írni sem ajánlatos... Nem mintha ez a része meghatna.
Nem játszani két hétig minimum... Már most se bírtam ki...

Megváltoztam. Nem vagyok már annyira gyerek, nem vagyok már annyira naiv. És pontosan tudom, mi zajlik itt belül. Olyan vagyok, mint Rousseau, elemzem önmagamat... Talán ebben különböznek a mostani dolgaim minden eddigitől. Alapvető változás az egész lényemben. Mindenki, aki csak egy kicsit is hatással volt rám, hozzáadott valamit ahhoz a Nehéz Nikolettához, aki most vagyok. És voltak, akik nem is kicsit voltak hatással. Ezért változtam meg nyáron teljesen. Most már talán eljutok oda a felnövésnek csúfolt emberré válási folyamatban, hogy kezdek valaki lenni. Nem egy bárhogyan alakítható, formálható, rugalmas anyag, hanem egy kész dolog.
Szóval pontosan tudom, minek milyen jelentősége van... És tényleg félek, ahogyan arra Tomi rávilágított...
Na, de erről most ennyit.


Egyébként megtaláltam a következő számot, amit meg kellene tanulni...
Gyönyörű képi világ, csodaszép zene és bájos szöveg... Egyben van. :)


Golden leaves looked brown to me.
The world had less color without you
Shapes in the sky looked plain to my eyes.
The world had less color without you
I... know... plenty of people with eyes... closed
they don't see you like I do
Darling I do

Notes on the keys meant nothing to me.
The world didn't sing without you
Birds in the trees fell silent for me.
The world didn't sing without you.
Without you...
I... know... plenty of people with eyes... closed
they don't see you like I do
Darling I do
Darling I do see you

I... know.. Plenty of people with eyes.. closed..
They don't see you like
I.. know.. Plenty of people with eyes.. closed..
They don't see you like
I.. know.. plenty of people with eyes.. closed..
They don't see you like I do.
Darling I do
Darling I do
Darling I do
I do
Darling I do
Darling I do see you.

...majom a ketrecben...

"te félsz valamitől
csak azt nem tudom, hogy miért???"

Talán tényleg igaza van. Ezen elgondolkodtam, nem is kicsit... Mégsem tudok semmit... Továbbra sem...
Talán tényleg csak kifogásokat kerestem, és egy igazi érvem sincs. Ráébredek lassan, hogy tényleg félek... És ez nevetséges.... Mégis így van. És nem tudom, nem tudom, miért...

"Döntened kell, mi a fontosabb: megnyisd vagy őrizd önmagad..."

Leírhatatlan érzés, amikor úgy kelek fel a zongorától, hogy remegek, és egyszerűen fáradt vagyok. Amikor szívem legmélyéről jön a zene, amikor sikerül kijátszanom, ami bennem van... Akkor egy picit kiürülök, letisztulok. És ennél jobb nincs.
Én ilyen vagyok. Kicsit lökött, jó, egy kicsit nagyon. Kiismerhetetlen, érzékeny és művészlélek... Ez van. Talán majd egyszer lesz, aki kibírja mellettem. Talán majd egyszer... :)

Az óceánjáró zongorista legendája...

„ Az a város.... egyszerűen nem volt vége. Hol van a vége, megmutatod nekem a végét? A kikötőhídon még minden stimmelt, én is jó voltam, a kabátomban elegáns voltam, és éppen leszálltam, ahogy kell. Nem az volt a baj, nem a látvány riasztott vissza Max, hanem amit nem láttam... Megérted? Amit nem láttam... annak a nagy elnyúlt városnak mindene volt, csak vége nem... Nem volt vége, hiába néztem, nem láttam, hol a város vége... A világ vége... Ott a zongora, hmm? Elkezdődik, véget ér... nyolcvannyolc billentyűje van, mindenhol és mindenkinek.. nem lehet végtelen, te vagy végtelen... és a zene, amit a zongorán játszol, az végtelen. Nekem így jó, így tudok élni. Ha kiviszel a partra, akkor egy olyan zongorához ültetsz, aminek millió és millió billentyűje van. Végtelen, ez az igazság Max, végtelen. Nincsenek határai... végtelen számú billentyűn pedig soha nem leszek képes zongorázni... Ez nem az én hangszerem. Isten zongorája... Egek, hát láttad, láttad az utcákat?!! Csak az utcákból több ezer van!! Hogy lehet odalent élni? Hogy választhatsz egyet? Egy nőt? Egy házat? Egy, egydarab földet, ami a tiéd, egy tájat, amit szeretsz. Egy halálnemet? Rád nehezedik a világ, és még azt se tudod, hol lehet a vége? Hát soha nem féltél, hogy összeroppant ez a határtalanság? Szörnyű így élni.... Ezen a hajón születtem... Túlmegy rajtam a világ, de egy úton csak kétezren... Láttam, ahogy itt éltek. Itt éltek az emberek a hajóorr és a tat között... Boldogan játszhattam egy zongorán, ami nem volt végtelen. Ez volt az én életem. Hahhh, a föld, a szárazföld túl nagy hajó. A föld túl szép asszony. Túl hosszú utazás, túl erős parfüm. Egy darab, amit nem tudok eljátszani. Nem szállok le a hajóról, legalább végem lesz valahogy. Úgysem hiányzom senkinek. Kivéve téged, Max... Te tudod egyedül, hogy itt vagyok, mások el sem hiszik. Ideje megszoknod. Bocsáss meg barátom, de én nem szállok le..."

már annyit hallgattam próbán 1-1 részletét, hogy csak rákerestem...csodaszép...

Bereczki Zoltán: Hangokba zárva
(Eredeti: Josh Groban - February Song)


Elveszett néhány év,
De végigkísért egy hang, egy név.
Ki voltam még gyermekként,
Vajon hogy néz most rám,
Vajon hogy néz most rám?

Semmi sem jól történt,
Mit álmodtam, porként hullott szét.
De ha bízni tudsz bennem még,
Tán átírhatnám, nem késő tán.

S a zongorán újra szól egy dal,
Hogy hangszerbe zárt szívem él!
Tartozom még egy álommal,
s hangom után talán megfordul a szél.

A hétköznap álarcát
hagytam, hogy végleg rám rakják.
Kilépek az ajtón hát,
ez egy roskadó ház,
S Te a fényben ott vársz.

S a zongorán újra szól egy dal,
Hogy hangszerbe zárt szívem él!
De tartozom még egy álommal,
S hangom után talán megfordul a szél, s fény gyúl mindenhol!

S a zongorán újra szól egy dal,
Hogy hangszerbe zárt szívem él!
De tartozom még egy álommal,
S hangom után talán megfordul a szél.

Elveszett néhány év,
De végigkísért egy hang, egy név.
Ki voltam még gyermekként,
ugye büszke vagy Rám.
Ugye büszke vagy Rám.

Szeretném érezni azt a tenyért, ami magához szorít és erősen tart, mikor a könnyektől rázkódik testem...
Szeretném érezni azt a kart, ami védelmezőn átölel...
Szeretném érezni a váll puhaságát, a kar izmait, a biztonság illatát...
Szeretném érezni a szerető bőr puhaságát...

Szeretném tudni a védelmező szeretet érzését...

Every night in my dreams I see You, I feel You...





Miért ilyen bonyolult minden... Embereket veszítek el, mert nem vagyok hajlandó akár csak esélyt adni a szívnek, hogy érezzen... Mert félek. Mert nem akarok érezni. Ezzel a boldogtalanságot választom, tudom, de inkább ne legyek boldog, minthogy megint valami rossz történjen. Nem vagyok egy baba, amivel játszhatsz. Törékenyebb vagyok, mint a legfinomabb porcelánbaba... És porcelánba zártam a szívemet is. Döntő pillanatokban ösztönből nem hagyom, hogy meginogjon, hogy bármilyen érzésféleséget produkáljon. Aztán visszanézem magamat, és rájövök, hogy mennyire ösztönösen taszítom el, akik talán szeretnének. De nem baj...
Bonyolult így az egész. És rohadt nehéz. Annyival könnyebb és érthetőbb lenne, ha itt lennél mellettem... Minden könnyebben menne... El tudnám mondani, hogy érzem, ahogy a barátaim meg-megfogyatkoznak, aztán egy-egy pillanatban visszatérnek. De érzem, hogy semmi sem állandó. És tudom, már tudom, hogy a szerelem sem az. És ettől is megfosztom magam. Beburkolóztam, látod... Már csak a Zene az, amin keresztül igazán őszinte vagyok. Amikor játszom, abban benne van a lelkem... Még ha a kéz béna is, de a szív érez - olyankor érez...
Nem tudom, hogyan kell élni egyedül. Még csak most tanulom. Újra kell tanulnom. Mintha elveszítettem volna a látásomat, és most újra kell idézni a tapasztalatokat, és mindent elölről kezdeni. És hiába van melletted ideig-óráig valaki, aki segít - éjjel, elalvás előtt, csak te vagy. Te és a fájdalom - az elvesztés, a magány, amivel egyedül kell megbirkóznod, mert más nem segíthet...
Hát így érzem most magam. Hiányzik a szeretet...

,,A zene az örökkévalóság idejében jár, mint az élet a regényekben, míg szól. De alighogy elhallgat, a botrány érzése fogja el az embert, mintha leöntötték volna hideg vízzel, vagy öltözetlenül lepték volna meg."
Borisz Leonyidovics Paszternak

Igen, Viktor, tényleg olyan szokásos nikis, érzelmileg túlfűtött vagyok. Végre megint. Hogy mire nem képes az icipici unokaöcsim látványa, és egy Rachmanyinov-darab... Jaj, amit én természetesen nem játszok. Merthogy meg lett tiltva... :$ Hát de na. Ami egyszerű, az nem kihívás, ami nem kihívás, az nem tud felpörgetni, ami nem tud felpörgetni, az unalmas... Szóval volt zongoratanárom határozott kérése ellenére csak letöltöttem a kottáját.


De csak a középrészt tanulom meg... Egyszer már borzasztó lassú tempóban, de két kézzel sikerült végigjátszani. És áááh, ilyenkor érzem,hogy semmi más nem kell a világon, csak egy zongora és két - a mostaninál sokkal ügyesebb - kéz... :) Annyira imádom a Zenét... "Az egyetlen dolog, ami tuti nem csal meg" - hát ja, Dávid, igazad volt. Egyetértek.
Semmi más nem kell, csak legyen Zene... és akkor minden könnyebb. Akkor szép a világ és érzem, hogy élek, érzem, hogy van bennem tűz, hogy van bennem valami, ami hajt előre... Mindig, mindig, mindig... Legszívesebben csak ezt csinálnám életem végéig. :)


(1:17-tól 2:20-ig... Ezt próbálgatom most... :D)

some quotes... and a remark you made.

13 is meg nem is...

"Amikor saját sorsomról beszéltem, kétségtelenül kettőnkre gondoltam. Külön-külön az egésznek csak a fele voltunk."

"Úgy teszek, mintha élnék, pedig csak egy baba vagyok.. a polcon ülve, szép ruhában, üres szemmel, merev háttal, érzéketlen mosolygással; a távolba révedve lebénultan figyelek, és jöttödre porcelánszívem megremeg..."

"Két karját körém fonva szorosan magához ölelt. Egy szívdobbanásnyi
időre meglepett, majd én is épp oly erősen átkaroltam őt. Végre valaki,
aki nem azért érint meg, mert előnye származik belőle. Csak úgy magához
szorít. Ölelés, hátsó szándék nélkül, csak azért, mert jólesik.
Mostanában nem sokszor volt benne részem.
...Hiányzik az ölelésed, hiányzik a mosolyod, hiányzik minden, ami Te vagy."

"Ne kérdezd, hogy miért éppen te. Ne kérdezd, hogy mi különös van benned. Nincs benned semmi különös, magamnak sem tudom megmagyarázni. Mégis - íme az élet misztériuma - semmi másra nem tudok gondolni."

"Csalódni kell hogy boldogok lehessünk,
Gyűlölni tudni hogy újból szeressünk.
Kell tudni zokogni meg sírni,
Valakit megunni aztán visszahívni.
Csalódni százszor, csalódni ezerszer,
Hogy boldogok lehessünk egyetlen egyszer!"




Újabban egyre többet hallgatom. Bár nem játszottam azóta, hogy utoljára itt voltál. De gyönyörű zene... :)

Árnyék fény nélkül
Mondat szó nélkül
Tenger víz nélkül
Ennyi vagyok nélküled én

Lány álmok nélkül...

Dallam hang nélkül
Felhő szél nélkül
Erdő fák nélkül
Ez lettem nélküled én

Nő a férfi nélkül...

Nézz rám, ismerj rám
Némán szavak nélkül is értem már

Hisz' ismerlek. Hisz' ismersz...

Hogy Te is hiszel a mesékben
Hiszel ugyanúgy még talán
Ugye tudod mit ígértél,
Hogy mindig rám találsz
Felismersz még, ha álmodban látsz

Hát hol vagy most? Miért nem vagy itt? Hol máshol lenne helyed... ugyan hol?

Minden nap fáradt lánggal ég Nélküled
Egyedül meddig bírom még
Minden nap várom hova sodor a szél,
De úgysem hiszem el
Hogy igazán itt felejtettél
Amíg jót ígérsz
Te jót remélsz
Hát lépj ki álmomból
Ahol régen élsz

És nem hagysz nyugodni, nem hagysz egy pillanatra sem...

Jöjj el álmomból
Jöjj el vágyamból
Minden sóhajból
Angyal akit nem láttam még

Testem és lelkem csak Téged vár...

Minden harcomban, minden vad szóban
Minden arcomban ott vagy és csak tőled lesz szép

Minden álomban, minden pillanatban, minden gondolatban...

Nézz rám, ismerj rám
Némán,szavak nélkül is értem már

Mindenhol érezlek...

Hát legyen aki megvéd
Hát legyen aki rád vigyáz
Hát legyen aki elkísér
Aki érted mond imát
És mindig rád talál
Bármerre jársz....

Remélem, van...

Délután az egyik lány ezt énekelte... Szerencsére nem kiemelkedően jól. Így is alig tudtam elfojtani a könnyeket...




Nálad aludtam... Emlékszem a pontos dátumra is, de ez most lényegtelen. Együtt aludtunk, aztán mentél dolgozni én meg elkísértelek. Barátnőm stúdiózott. És mikor ezt a dalt énekelte, Te a széken ültél a keverő mögött, én meg melletted a földön, és a fejemet az öledbe hajtva hallgattam, és közben könnyes lett a szemem... És énekeltem Neked néhány sorát... Még a farmerod tapintását is érzem az arcomon, látom a szemedet, ahogy rám nézel - csak az érzés az, ami csak egy halovány emlék... az érzés, hogy tartozom valakihez... az érzés, hogy Hozzád tartozom...


,,Néha féltem, hogyha nagyon megnéztél egy csinos lányt,
de elfeledtem mindent, úgy öleltél éjjel át..."

itt az éjjel és te nem vagy már velem...

Cserháti Zsuzsa: Egy elfelejtett dal

visszahoz egy régi perc
megidéz egy fénykép
míg csak élnem kell
sose lesz másképp
ugyanaz a fájdalom
ugyanaz az érzés
az a búcsú szó
amivel elmész

nem számít
hogy hány év messzeség
az a perc ma sem múlt el még

teli voltunk élettel
szabad volt a szívünk
és én úgy hittem
sose kell félnünk
hova lett a boldogság
hova a sok álom
és ami nincsen már
miért kell
hogy fájjon

nem számít, hogy
hány év messzeség
az a perc ma sem múlt el még

itt az éjjel
és te nem vagy már velem
hogy fogd a két kezem
úgy mint régen
és ha hívlak
tudom senki nem felel
csak egy elfelejtett dal
sír a szélben

visszahoz egy régi perc
megidéz egy fénykép
amíg csak élnem kell
sose lesz másképp

nem számít
hogy hány év messzeség
az a perc ma sem múlt el még

itt az éjjel
és te nem vagy már velem
hogy fogd a két kezem
úgy mint régen
és ha hívlak
tudom senki nem felel
csak egy elfelejtett dal
sír a szélben

hány év múlt el
és még mennyi kell ahhoz
hogy újra kezdjem el

itt az éjjel
és te nem vagy már velem
hogy fogd a két kezem
úgy mint régen
és ha hívlak
tudom senki nem felel
csak egy elfelejtett dal
sír a szélben

az egész dalszöveget kiemelhetném...

Árnyék fény nélkül
Mondat szó nélkül
Tenger víz nélkül
Ennyi vagyok nélküled én

Dallam hang nélkül
Felhő szél nélkül
Erdő fák nélkül
Ez lettem nélküled én

Nézz rám, ismerj rám
Némán szavak nélkül is értem már

Hogy Te is hiszel a mesékben
Hiszel ugyanúgy még talán
Ugye tudod mit ígértél,
Hogy mindig rám találsz
Felismersz még, ha álmodban látsz

Minden nap fáradt lánggal ég Nélküled
Egyedül meddig bírom még
Minden nap várom hova sodor a szél,
De úgysem hiszem el
Hogy igazán itt felejtettél
Amíg jót igérsz
Te jót remélsz
Hát lépj ki álmomból
Ahol régen élsz

Jöjj el álmomból
Jöjj el vágyamból
Minden sóhajból
Angyal akit nem láttam még

Minden harcomban, minden vad szóban
Minden arcomban ott vagy és csak tőled lesz szép

Nézz rám, ismerj rám
Némán,szavak nélkül is értem már

Hát legyen aki megvéd
Hát legyen aki rád vigyáz
Hát legyen aki elkísér
Aki érted mond imát
És mindig rád talál
Bármerre jársz....

Minden nap fáradt........

aztamindenit...

Te visszamennél szívesen
De már nem tudod hová
Minden emlék idegen
Sok régi kép, ami nem hasonlít rád
Egy álmos szerető
Egy majdnem szenvedély
S te nem hiszed már,lehet elég időd
Hogy a pillanatnak élj
Az ami volt, egy szomorú emlék

Hát szabadítsd fel a szíved és szállj
Érezd, hogy újra égni kell
A szavakon túl más szemmel látsz
Hogy nem gyengít félelem
De benned még ég az a tűz
De ha nincs miért meghalnod, úgy miért élsz
Engedd el, ami nem kell

Néha visszatér még ugyanúgy
Egy régi félelem
Semmi nem hajt igazán
Ha elhiszed, hogy túl vagy mindenen
Rég nem volt szélvihar a néma tengeren
Mert összetörhet, s te félsz nem élnéd túl
Ha a szíved védtelen
De félig él, az aki nem mer

Hát szabadítsd fel a szíved és szállj
Érezd, hogy újra égni kell
A szavakon túl más szemmel látsz
Hogy nem gyengít félelem
Mert benned még ég az a tűz
De ha nincs miért meghalnod, úgy miért élsz
Engedd el, ami nem kell

Én sem látom, hogy mit tennék másként, ha újra kezdhetném
Eltévedtem párszor, de nem bánom már, lehet, újra megtenném
Ami volt, marad a múlt, egy régi emlék

A szívedben érzed
Hogy van még mért élned
A tűz újra éled
És újból megéget
De nem kell, hogy félj
Nem kell, több szó
Engedd, hogy fájjon
Engedd, így jó
A szíved újra érzed, hogy szabadon száll

Ez egy ilyen nap...



Száll, repül a szélben sok régi szenvedély,
Őszi levél a folyóban, a tenger fenekén.
Nagy kaland az ÉLET, születünk, elmegyünk.
Sírva jövünk a világra, a végén tán nevetünk.

Nézd, ott egy kis fűszál, talán az vagyok én.
Egy apró kis vessző a költészet tengerén.
Kicsiny szellő fúj el, vagy jön egy nagy vihar,
Vajon ki az, ki tudja, hogy mi meddig tart.

Rám nevet a végtelen,
Itt ülök a fényben.
Sok tévedésemet elfújta már régen.

Száll, repül a szélben sok régi szenvedély,
Nézd, ott egy kis fűszál, talán az vagyok én.
Nagy kaland az ÉLET, születünk, elmegyünk.
Vajon ki az, ki tudja, hogy hová érkezünk.

Rám nevet a végtelen, itt ülök a fényben,
Sok tévedésemet elfújta már régen.
Izzott a nyár, vagy hó esett, nappal volt és éjjel
Jó tudni van, ki megbocsájt, szelíd szeretetével.

"Egy táltos szív remeg a konyhakésben..."

Nagyon kevés dolog fáj úgy, mint mikor csalódnod kell egy barátban...
Legalább őszinte lettél volna velem... Mikor én megbíztam benned, egyik legjobb barátom voltál. Csak őszinteséget kértem. De nem. Hátbatámadásként ért, hogy véletlenül szereztem tudomást arról, mit is gondolsz bizonyos dolgaimról. Ha így, hát így. Sajnálom, hogy így alakult... Nagyon jó barátnőnek tartottalak.
:(

Hangulat II.

Ilyen esős napokon még nehezebb... Egy hajszál választ el attól, hogy alámerüljek az emlékek birodalmába, ahová húznak az érzelmek, és tudom, hogy minden, amit addig elértem, semmivé lenne odalent. Borzasztó nagy akaraterő kell, hogy ne kezdjelek el hiányolni. Látod, azért csak nem bírtam ki, hogy ne "Neked" írjam ezt is. Nem megy minden egyszerre. :)



Presser Gábor: Nem szólnak a csillagok

Most nem szólnak a csillagok, a messzeség most nem ragyog, s a közelség csak úgy segít, ha érzed, hogy megérint.

Most nem szólnak a csillagok, az árnyékok most túl nagyok, az antennákról víz csorog, felhők, ne sírjatok!

Míg a távolság az ablakát bezárja, míg az éjszaka az új nap fényét várja,
Nézünk egymásra, és válaszolni nem tudok, mert nincsenek jó kérdések, és nem szólnak a csillagok.

Hangulat

Presser: Bolond világ

Megszólalnak elkésve a hangjaim,
mint egy régi orgonán,
jó így, vagy mégsem az, mindegy már.
Kottám persze nincs, már elveszett,
fenn, a padláson talán,
úgyis még másról szólt
s kint a farsang tovább tart,
én nem bánom a zajt,
mert annyi csendet eltakart.

Bolond világ, amit nézünk,
bolond világ
bolond, bolond,
s az áhított csodát,
mint papírglóriát,
csak sodorja a szél tovább.

Bolond világ, amit élünk,
bolond világ,
bolond, bolond
s a papírtrombiták
jól megmosolyogják
az aranysípok sóhaját.