Csak bőgök és bőgök... Egy apróság, az utolsó csepp a pohárban, és előjön minden. Tudom, hogy szétestem, betelt a pohár, kész... Idegileg kikészültem, nem bírom. És nincs senki, egy rohadt ember sem, akit fel mernék hívni. Csak írom ezt a szaros blogot, mintha meghallgatna, mintha segíteni tudna.
Úgy szeretnék megkérni most valakit, hogy öleljen meg és hagyja, hogy kisírjam magam. Egyedül nem megy. Vagy csak hogy felhívhassak valakit... de nem. Ha egy hete jutok el ide, akkor még tudtam volna, kiket hívjak. De már nem tudom. A bizalom egyre nehezebb dolog. Távol tartom magamtól az embereket, tudom... De ha egyszer nem merek már megnyílni... Minek? Akiben pedig megbízok, és tudom, hogy sohasem fog megbántani, őt nem akarom zaklatni. Pedig már rég beszéltünk, és nagyon hiányzik az intelligenciája, az empátiája és a beszélgetés... Még a jövő héten megkereslek, asszem. Betelt a pohár... A legeslegutolsó csepp pedig csak egy apróság volt. Ami gondolkodásra késztetett, és rájöttem, hogy már nem is tudom, kiben bízhatom teljesen. Nem tudom, ki az, akit érdekelek. Ez gond.
Nem bírom már el a dolgokat... Próbálok ott lenni a barátaim mellett, mikor baj van. Erősnek lenni, okos tanácsokat adni és segíteni, vagy egyszerűen csak meghallgatni. De a saját terheimet már nem bírom...

Az utolsó csepp volt.