Nem hajítottam el magamtól a Tőled kapott, Hozzád kötődő, stb. dolgokat. Még csak el sem pakoltam őket. A zenekaros pólódban alszok a plüss kacsával, amit Tőled kaptam. A zongorámon ott a közös képünk, az ajándékok. Azt a telefont használom, amit a húgodtól kaptam kölcsön, azzal a SIM-kártyával, amit felesben együtt vettünk. Te vagy a háttérképem azóta, mióta az egyik utolsó Welcome-bulin, amin még a barátnődként voltam ott, lefényképeztelek beálláskor az egyik kedvenc ingedben (amiben tegnap is voltál...) azzal a gitárral, ami a kedvencem volt (és amin nagyon ritkán játszottál, de mióta nem vagyunk együtt, szinte csak azon láttalak játszani).
Nem is szeretnék még változtatni ezeken a dolgokon. A pénztárcámban ott a stúdiós névjegykártyátok, a pengetők között ott van az a kettő is, amit Tőled kaptam. Játszom a dalokat, amiket Te mutattál, amiket a suliban tanultatok, és adtál róla kottát. Játszom azt a számot is, amit együtt kezdtünk el megtanulni. Nagyon sok jazz-t hallgatok, még akkor sem hallgattam ennyit, amikor együtt voltunk. Nézem a Hangmestert, nCore-ozok, szedem le a filmeket, amiket már egyedül nézek meg... Folyamatosan Rólad beszélek...
Kegyetlen a felismerés, amit bár mindig tudtam, de most óriási erővel tör rám: nem fogok soha senkit így szeretni. Nem fogok soha senkinek így megnyílni. Rettenetes szó ez: soha... Borzalmas kimondani... Soha nem leszek már ugyanaz az ember.
De Téged sem fog soha senki így szeretni. Ezt Te is tudod, mindig tudtad. Szakításkor is. Még ki is mondtad.
Mindig emlékezni fogok Rád, és mindenre, amit Tőled kaptam, Veled éltem át. Ha akarnám, se tudnám kitörölni az emlékezetemből. Általad lettem az, aki vagyok. És tudom, hogy most magamra találtam. Ennyit már senki nem fog rajtam változtatni, mint Te. Nem tudnálak kitörölni az emlékezetemből, mert az emlékek már beleíródtak a vonásaimba, a mozdulataimba, a gesztusaimba és a szavaimba. Elkezdek írni, és látom a betűket, amik némelyike mintha a Tiéd lenne... Megpróbáltam máshogy, de egyszerűen nem állt kézre. Már bennem vagy. Kitörölhetetlenül. És Te sem fogsz soha tudni kitörölni az emlékezetedből. Éveket tölthetsz el egy lány mellett, őt szeretve - de teljesen nem fogsz elfelejteni sohasem. Ebben majdnem teljesen biztos vagyok. Megsemmisülnék, ha az ellenkezője történnék.

De nem fogom eltemetni magam. Egyre többet gondolkodom. Tudod, szeretnék egy kapcsolatot. Nem arra törekszem, hogy akár csak megközelítse azt, ami köztünk volt, dehogy! Hogyan is kívánhatnám? :) Viszont nő vagyok. ,,Szeretnék valakit, aki majd fél elveszíteni..." Szeretnék egy kapcsolatot. Tudom, hogy nem leszek túlságosan szerelmes. Először biztos nem. De vágyom rá, hogy valaki mellettem legyen. Szükségem van az érintésekre és a szerető pillantásokra. Ezt szeretném.

Nem az emlékeimben élve reménytelenül várni Rád...