És ahogy nézelődök a neten, elolvasok egy szót és beugrik, hogy igen, megint Vele álmodtam... Viszont most ugyanúgy szenvedtem álmomban is, mint a valóságban. Nem voltunk együtt - de vágytam rá, hogy legalább lássam. Beszéljünk néhány szót... Felébredek - és ugyanaz fogad.
Legalább nem kell akkorát csalódni a világban így... Felemelő. -.-

Kurvára hiányzol, és most már elegem van ebből... Mért nem tud csillapodni már?! Te már réges-rég túlléptél, 10 nap múlva költöztök fel elvileg az új barátnőddel a fővárosba, közös albérletbe... Bár az se lepne meg, ha már ott lennétek. Igazából tök lényegtelen.
De basszus... Te életed az életed, és minden szép és jó, és szerelmes vagy (mert egyébként nem lennél vele...) és tervezel és nem csak álmodod, de éled az álmaidat... Én meg még mindig itt vagyok. Rohadtul fiatal vagyok, és mégse megy... Eddig három emberrel jöhettem volna össze - oké, talán négy. De nem... Nem megy... Mert ugyanúgy szeretlek, mint július 6-án, mikor kidobtál...