behangolva...

Még mindig ráérzek a dolgokra... Régen nagyon sokszor kiakasztottam azzal, hogy még éppen levegőt vett, mikor én már kimondtam, amit akart mondani.
"- Leteszed?
- Baszki, most jutott még csak eszembe ebben a pillanatban. Honnan a fenéből tudtad, hogy mit akarok?!
- Mittudomén. Csak gondoltam."
Nagyon sokszor volt az is, hogy kézbe vettem a telefont, és mielőtt megnyomhattam volna bármit is, kivilágosodott és kiírta, hogy Te hívsz. Te meg csodálkoztál, milyen hamar felvettem. De aztán mikor ingyen beszélősek lettünk, ez valahogy megszűnt.
Egyébként fordítva is megvolt ez az időnkénti megérzés.
"- Szia! Zongiztál?
- Sz...Mi?! Honnan tudod?!"
Szóval, voltak aranyos momentumok. :) Mondhatni, egymásra voltunk hangolódva...

Az igazság az, hogy én még mindig Rád vagyok hangolódva... De még a legjobb zongora is előbb-utóbb elhangolódik. Majdcsak meglesz ez nálam is. Már kezdek amúgy jobban lenni, igaz, a napi (minimum egy) sírás sajna visszajött az elmúlt pár napban - mégis úgy érzem, hogy jobb lesz. Már nem kapcsolok el automatikusan zenéket. Mert bár lehet, hogy Te írtad, de igenis van közöm hozzá - barátok vagyunk.
És nem utolsó sorban - van, amelyiknek a keletkezésénél ott is voltam. Vagy nekem mutattad meg először. Vagy úgy írtad, hogy majd együtt csinálunk belőle számot. Bár, ki tudja, ebből majd még egyszer lehet valami... :)