Néha úgy érzem, reménytelen az egész... Mi értelme van nap mint nap felkelni, élni és létezni, mosolyogni az egészhez, miközben belül sötét, hideg üresség van... Ami egyre jobban szétterjed bennem... A világ arcába nevetek, hogy "jól vagyok!"... De már azt sem tudom, kit akarok ezzel inkább becsapni. Magamat nem tudom, az biztos. Másokat már egyre jobban. Gyakorlat teszi a mestert...
Elegem van. Naplót sem írok már. Az utolsó két bejegyzés nyaralás alatt két éjszakai szenvedés terméke, előtte csak ennyi: 2010. 07. 06-án, kedden szakítottunk...
Amikor van életem, nem vagyok internetfüggő, ritkábban blogolok és naplót írok. Most nincsen. Semmim sincsen. Életem? Volt...
Ez már csak valami értelmetlen kábulat a világ zűrzavarában. Már meg sem próbálom megérteni. Csak szédülök...